Szeretett gazdám örült a homlokom láttán. Imádta, a felszentelés jelét tette rá, és megkért, hogy lássam.
A kedvesem akkor a homlokomon tartotta puha kezeit, és szerelmes történetekkel a kedvemben járt – az arrogánsnak.
Szoktam menekülni, mondván: Nem! Nem! és engem kergetve nagyon szeretettel ölelt meg, homlokomat a mellkasán támasztva.
De most az elváláskor ugyanazzal a homlokkal siránkozok és sírok, de szeretett gazdám még álmomban sem jelenik meg. (576)